|
Írta: www.vicckiraly.hu
|
|
2008. november 20. csütörtök, 11:24 |

Hold, Niel Amstrong, és az orális sex
Niel Amstrong aki miután megtette első lépéseit a Holdon és elmondta mára elhíresült mondatát, mely szerint "Kis lépés ez egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek", hozzáfűzött még egy üzenetet ami a következő volt: "Sok szerencsét Mr. Glotszky!" Visszatérése után éveken át riporterek százai próbálták megtudni tőle sikertelenül ki is az a Mr. Glotszky, és mire vonatkozott az üzenet. Ő minden esetben csak sejtelmesen mosolygott. Több évtizeddel az eset után amikor mégegyszer megpróbálkoztak vele, megtört a jég és tekintettel arra, hogy az érintett addigra már nem volt az élők sorában, elárulta üzenete történetét. Kisgyerekkorában a testvérével baseballoztak a kertjükben, amikoris a labda egy véletlen és a nagy lendület folytán a szomszédban landolt, ahogy ez már lenni szokott a gyerekek körében. Ezúttal a kis Niel-en volt a sor, hogy áthágjon a kerítésen és ahogy kereste a labdát, akarva akaratlanul a szomszéd nyitott hálószoba ablaka alatt haladt el. Épp lehajolt a labdáért és ment is volna tovább, amikor bentről párbeszéd ütötte meg a fülét. A szomszéd hölgy intézett felháborodott hangokat férjéhez: "Orális szex? Orális szexet akarsz? Majd ha a szomszéd gyerek a Holdon jár!!!"
|